ALDI SUISSE
Kínálat
Nyersanyagok védelme

A környezettel és a természeti erőforrásokkal való felelősségteljes bánásmód az ALDI számára magától értetődő, és évek óta vállalati filozófiánk része. Ez ugyanúgy vonatkozik a tengerek, illetve erdők fenntarthatóságára, amelyek földünk legfontosabb ökoszisztémáját képezik. Az erdők éghajlatunkért kiemelten felelősek azon képességüknek köszönhetően, hogy a széndioxidot megkötik és oxigént állítanak elő, mint egy „zöld tüdő”. A tengerek és óceánok kétharmad részét alkotják földünknek, és a bennük élő állatfajok sokféleségével az emberiség táplálkozásának fontos forrását jelentik. Az erdőink és tengereink ökológiai egyensúlyának fenntartása döntően befolyásolja a jövő generációjának életfeltételeit. Az ALDI-nál meggyőződésünk, hogy az erdők és tengerek védeni való értékek.

Halak

Az út a fenntartható halgazdálkodáshoz…

A halak és tenger gyümölcsei egyre kedveltebbé válnak. Ugyanakkor a világ tengereiben élő egyes halállományok növekvő veszélynek vannak kitéve a túlhalászás miatt. Az ALDI ezért aktívan követi a fenntartható halbeszerzés alapelveit.

Fenntartható halbeszerzési politikánkat fontos reakcióként értelmezzük a tengeri ökoszisztéma egyre súlyosbodó helyzetére. Felelősségünk egyfelől az évente általunk forgalmazott halak óriási mennyiségéből adódik. Ezenfelül ahhoz is szeretnénk hozzájárulni, hogy a fajok sokféleségét a következő generációk részére is fenntartsuk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a komplex „fenntartható halászat” témát önmagunk nem tudjuk egyedül kezelni. Csak szakértők támogatásával, valamint a szállítók és a beszerzés szoros együttműködésével alakíthatók ki a fenntartható beszerzési folyamatok. Ezek különböző kritériumokhoz igazodnak. A legfontosabb helyen a veszélyeztetett halfajok megóvása, és azon halfajok számának kínálatunkban történő növelése áll, amelyek fenntartható halászatból, vagy vízkultúrából származnak.

Erdők

Időközönként fából készült akciós termékeket értékesítünk, mint például kisbútorokat, vagy olyan felhasználási cikkeket, amelyek fa alkotórésszel bírnak. Az erdők hosszú távú védelméhez való hozzájárulásunk abban mutatkozik meg, hogy szállítóinkat kötelezzük, hogy az ALDI-nak szállított termékek előállításakor, amennyiben lehetséges, olyan fa, illetve faipari nyersanyagokat használjanak fel, amelyek fenntartható erdőgazdálkodásból származnak. Ez a követelmény természetesen érvényes a higiéniai és írószer területen forgalmazott cellulóz termékeinkre is.

Az ALDI kizárólag olyan független ellenőrzési hatóságok által kiadott akkreditált tanúsítványokat fogad el, mint például a Forest Stewardship Council (FSC). Ezáltal szállítóinkkal közösen hozzájárulunk a természetvédelmi területek, nemzeti parkok, rezervátumok és őserdők védelméhez.

Tagság a Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztalban (RSPO) az esőerdők fennmaradásáért

A jó terméshozamot adó trópusi olajpálma pálmaolaja és a pálmamagolaja ideálisan alkalmazható az élelmiszergyártás során, valamint kozmetikumok és mosószerek előállítására. A nemzetközi ipar növekvő igényének kielégítésére egyre nagyobb termőterületre van szükség, amihez – mindenek előtt Indonéziában és Malajziában – esőerdőket irtanak ki. Ennek következménye a világ fajokban leggazdagabb esőerdőinek súlyos ökológiai veszélyeztetése, valamint az ott honos bennszülött törzsek elűzése.

Ezen fejlődésre reagálva a WWF (World Wide Fund For Nature) 2004-ben kezdeményezte a „Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztal” megalapítását, ami nemzetközileg a ‚Roundtable on Sustainable Palm Oil‘ (www.rspo.org) név alatt ismert. A több érintett által életre hívott kezdeményezés síkra száll az olajpálmák fenntartható termelésére vonatkozó globális normák kialakításáért és ellenőrzéséért.

Az RSPO tagjaként az ALDI SÜD és a Hofer szeretnének felelősséget vállalni és aktívan hozzájárulni az esőerdők és a klíma védelméhez.

Az ALDI elhatározta, hogy a sajátmárkás termékekben felhasznált pálma- és pálmamagolajat a lehető leggyorsabban átállítja fenntartható termelési forrásokra, ill. perspektivikusan kizárólag fenntartható, tanúsítvánnyal ellátott nyersanyagokat használ fel.