Fontos az ergonómia

Az iskolatáska megvásárlása fontos része az iskolára való felkészülésnek. Persze a gyermek számára a külső megjelenés a legfontosabb tényező, azonban Önöknek, szülőknek a gyakorlati és egészségügyi szempontokra kell helyezniük a hangsúlyt. Rendkívül fontos az iskolatáska ergonomikus kialakítása, amely kíméli gyermeke gerincét a táska használata során. Ez különösen az általános iskolás gyermekekre igaz, hiszen nekik még nagyon puhák és formálhatók a csontjaik, így azok könnyen károsodhatnak.


Korábban az volt az általános nézet, hogy az iskolatáska ne legyen nehezebb, mint a gyermek testsúlyának 10 százaléka. Ez az általánosítás mára azonban már nem tartja magát. A gerinc terhelhetősége jelentősen függ az adott gyermek teljes testfelépítésétől. Egyes gyermekek már testsúlyuk 10 százalékával is túl lennének terhelve, míg sportosabb felépítésű társaik akár testsúlyuk 20 százalékát is minden gond nélkül elbírnák. Ennek ellenére a fő szabály: minél könnyebb, annál jobb. Az iskolatáska saját súlyának megfelelő megválasztásával máris spórolhatunk a súlyon. Mindig tartsuk szem előtt a táska megfelelő stabilitását annak érdekében, hogy a teher eloszlása egyenletes legyen. A gyermekünk gerincét érintő legtöbb kockázat már az iskolatáska megfelelő, ergonomikus beállításával is csökkenthető.


Az iskolatáska súlya mellett legalább ugyanannyira fontos tényező az is, hogy a gyermek helyesen és gerinckímélő módon tudja azt hordani. Ez több dologtól is függ. Meghatározó fontosságú a táska hátrésze: figyeljünk rá, hogy az a gerinc felépítését követve, ergonomikusan legyen kialakítva. Arra kell törekedni, hogy az iskolatáska a hát vonalához a lehető legközelebb helyezkedjen el. A megfelelő párnázás megakadályozza, hogy a tankönyvek nyomják a gyermek hátát. A vállpántok szintén igen fontos szerepet játszanak: ha vállpánt minimum 4 cm széles és nem csúszkál, elkerülhető, hogy belevágjon a gyermek vállába, vagy lecsússzon róla.

Ha ezek az alapvető követelmények teljesülnek, akkor az iskolatáskát személyre szabottan beállíthatjuk, a gyermek testfelépítéséhez igazodva. Fontos, hogy a vállpántok legyenek külön-külön szabályozhatók, így be lehet állítani a táska elhelyezkedésének optimális magasságát. A hátizsák formájú iskolatáska vállpántját úgy kell beállítani, hogy az vízszintesen helyezkedjen el a háton. A táska felső széle vállmagasságban legyen (lásd a jobb oldali képen). A csak az egyik vállon hordott táska bár divatos, és a gyermekek körében igen népszerű, nem érdemes ilyet választani, ha el szeretnénk kerülni az esetleges gerincproblémákat.


A fényvisszaverők nagyobb biztonságot nyújtanak a közlekedésben

Fontos, hogy gyermekeink napszaktól függetlenül mindig jól láthatóak legyenek a közlekedés során. Javasoljuk a fluoreszkáló elemekkel felszerelt iskolatáskákat, így a gyermek minden helyzetben jól látható. A DIN 58124-es szabvány pontosan szabályozza ezeknek az elemeknek a méretét: Az iskolatáska látható felületének legalább 20%-a készüljön fluoreszkáló anyagból, az elülső és oldalsó részeknek pedig legalább 10%-a legyen fényvisszaverő tulajdonságú. Ezen felül gyermekünk ruházatán is elhelyezhetünk fényvisszaverő elemeket.


Egyenletes súlyeloszlás: A nehéz könyveket és nagyméretű mappákat a hátsó rekeszben kell elhelyezni, minél közelebb a test középvonalához. A könnyebb füzeteket és a tolltartót az első rekeszbe pakoljuk.

A szükségtelen dolgok maradjanak otthon: játékoknak, emlékkönyveknek és hasonlóknak semmi keresnivalója az iskolatáskában. Javasoljuk, hogy két-háromhetente a gyermekkel együtt tartsunk selejtezést az iskolatáskában, különben sok felesleges dolog gyűlhet össze. A tízórai, egy kulacs és egy esőkabát azonban mindig legyen a táskában.

Sok dolgot ott lehet hagyni az iskolában: a tornazsákot, a rajzeszközöket, és minden egyéb olyan eszközt, amelyeket rendszeresen az iskolában használ a gyermek, jó, ha az osztályteremben hagyhat. Érdeklődjön az iskolában a lehetőségekről!

Az iskolatáskát mindig pakoljuk be előző este: A reggelek gyakran stresszesek, és a nagy rohanás sokszor a rend rovására megy. Ezért pakoljuk be már előző este az iskolatáskát, és alakítsunk ki ebből egy közös szokást.