Világszerte 30 százalékkal csökkentjük az általunk kibocsátott üvegházhatású gázok mértékét

Az ALDI Magyarország hazánkban az elsők között szerzett ISO 50001 energiagazdálkodási minősítést

A vásárlókért, munkatársainkért, partnereinkért és környezetünkért felelős vállalatként folyamatosan vezetünk be környezetbarát alternatívákat és csökkentjük a globális felmelegedésre hatással lévő gázok kibocsátását.
 
Ambiciózus célt fogalmaztunk meg: a vállalat nemzetközi klímastratégiája szerint a cégcsoport valamennyi országban működő leányvállalata 2020-ra az eladótéri négyzetméter arányában 30 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a 2012-es bázisévhez képest. A vállalás minden ALDI leányvállalatra, így a teljes magyarországi ALDI áruházláncra is érvényes és másfélszerese az Európai Unió 2020-ra kitűzött 20 százalékos csökkentési céljának.
Ezt a célt az ALDI Magyarország már jóval korábban teljesítette, ugyanis 2017. január elsejétől tanúsítottan hozzájárul a hazai zöld áram termelők működéséhez, azaz mind a logisztikai központ, mind pedig a boltok teljes áramszolgáltatását „zöld árammal” fedjük le. Ezáltal a CO2 kibocsátásunkat több mint 40 %-kal tudjuk csökkenteni.
És ez csak egy a számtalan környezetbarát lépésből, melyekkel folyamatosan hozzájárulunk annak jobbá tételéhez.

A szén-dioxid kibocsátásának csökkentése:

A 2012-es évhez képest két év alatt 10 százalékkal csökkent egy átlagos üzletben az eladótéri négyzetméterre vetített CO2e (szén-dioxid egyenérték) kibocsátása. Ezt az eredményt kizárólag az energiahatékonyságot javító, illetve más, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését eredményező tényezővel sikerült elérni. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának egyik jelentős tényezője a klíma- és hűtőrendszerekben alkalmazott hűtőközeg: az újonnan nyíló üzletekben közel felére sikerült csökkenteni a hűtőközeg korábbi CO2e értékét. Ezen felül az ALDI által az újonnan nyíló kereskedelmi egységekben alkalmazott hűtőrendszerek a szén-dioxidot, mint természetes hűtőközeget is alkalmazzák már.

Energia hatékony áramfogyasztás:

A másik jelentős tényező az üzletek és a biatorbágyi központi raktár – Magyarország egyik legnagyobb, egy légterű raktárépületének – áramfogyasztása, ezért az ALDI folyamatosan áll át a LED- technológián alapuló világítástechnikára, amelynek egyik jelentős lépéseként 2016 elején a fali hűtőbútorokban LED Tube fénycsövekre cseréli a vállalat a korábbi hagyományos neoncsöveket.  2016 év végétől pedig az újonnan nyíló ALDI üzletek valamennyi fényforrása - beleértve az eladóteret, a raktárt, a szociális helyiségeket, de még a parkolót is – LED- technológián alapul, így a harmadára-negyedére csökken az új üzletek világítástechnikájának áramfogyasztása.

Korszerű hűtő-és fűtőberendezések:

A harmadik jelentős lépés az üzletek fűtési és klimatizálási rendszerének újragondolása: az áruházlánc már korábban is a hő visszanyerés elve alapján működő fűtési rendszereket épített be az üzletekbe. A legmodernebb hő visszanyerő megoldásoknak köszönhetően 2015. december 17-én Sopronban megnyílt az első olyan ALDI áruház, amelynek fűtése 0 Celsius-fokig semmilyen külső energiaforrást - azaz sem fosszilis energiát, sem elektromos áramot - nem használ fel. Az épület fűtését az aljzatbetonba integrált „padlófűtésen” keresztül kizárólag a hűtőrendszer hulladék hője biztosítja. Ráadásul évek óta olyan épületfelügyeleti rendszert alkalmazunk, amely szabályozza és folyamatosan nyomon követi az energiafogyasztó berendezéseket, egyúttal kiszűri azokat az elemeket, amelyek meghibásodás, vagy rossz beállítás miatt a szükségesnél nagyobb energiát használnak az üzemelés során. A hulladékgazdálkodás terén is azt a célt követjük, hogy elsősorban minél kevesebb hulladék keletkezzen, ami pedig keletkezik, lehetőség szerint minél többször újra felhasználjuk, illetve felhasználási terület hiányában újrahasznosítsuk.

Szigorú energiapolitikánk hitelességét a TÜV Austria által kiadott, EN ISO 50001-es energiagazdálkodási tanúsítvány is igazolja, amelyet 2015 decemberében ítélt meg az ALDI Magyarország részére. Az ISO 50001-es szabvány kritériumai közé tartozik a tanúsítványnak megfelelő szervezetek energiaköltségeinek és az általuk kibocsátott üvegházhatású gázok mértékének csökkentése, illetve a hozzájuk kapcsolódó környezeti hatások mérséklése. Az ALDI a kereskedelmi láncok közül az elsők között szerezte meg ezt a tanúsítványt hazánkban, amellyel egyúttal eleget tesz az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény által előírt kötelezettségeknek is.