Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

A fiatalok szívesen dolgoznának az ALDI-nál

Biatorbágy, 2019. október 11. - Az ALDI Magyarország két rangos elismerést is elnyert a PwC Magyarország kutatása alapján: a tanácsadó cég és a Trade Magazin által idén másodjára átadott legjobb FMCG-munkahely Nívódíját, valamint a PwC Legvonzóbb Munkahelye Díjat a kiskereskedelmi kategóriában.

A PwC Magyarország Kft. immáron negyedik éve végzi a 16-28 éves korosztály körében a munkahelyválasztási preferenciák vizsgálatát, 2017 óta az FMCG és a retail ágazatokban is. Ezen felmérés adataira alapozva több iparágban osztja ki a „Legvonzóbb munkahely” díjakat, illetve a Trade Magazinnal közösen a legjobban teljesítő 4 vállalatnak a legjobb FMCG-munkahely Nívódíjat, „Best of FMCG Employers Excellence Award 2019 Students’ Choice” néven.

A PwC adatbázisában szereplő 56 ezer főből idén 36 ezren vettek részt a felmérésben, amely az elmúlt egy évben a 16-28 év közötti középiskolában vagy felsőoktatási intézményben tanuló diák és pályakezdő fiatalok munkahely-választási preferenciáit tárta fel. A megkérdezettek számára a munkahelyválasztás során a rugalmas munkavégzés lehetősége, a kiszámítható munkaterhelés, valamint a megfelelő alapfizetés a legmeghatározóbb tényezők.

Idén 2019. október 8-án mutatták be a legfrissebb kutatás eredményeit, és ekkor osztották ki iparáganként a „Legvonzóbb munkahely” díjakat, a kérdőív szabadszavas válaszai és jelölései alapján, ahol a retail kategória nyertes az ALDI lett. A Nívódíjat azon cégek kapták meg a Trade Magazin által szervezett Business Days konferencián, amelyeket a felmérés során legtöbbször neveztek meg a válaszadók leginkább kedvelt munkahelyként az FMCG szektorban – és az ALDI itt is a négy díjazott közé került.

„Vállalatunk magyarországi megjelenése óta folyamatosan figyel arra, a magyarországi kereskedelmi átlagot meghaladó bérezést, részmunkaidős és rugalmas munkaköröket, továbbá modern munkakörnyezetet, bizonyos munkakörökben pedig külföldi munkavégzési lehetőségeket kínáljon. A PwC kutatási eredménye visszaigazolja humánpolitikánk eredményességét és örülünk, hogy a fiatalok is a legjobb, legvonzóbb munkaadók között tartanak számon bennünket” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója a díjak kapcsán.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 142 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 3600 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások és repülőjegyek széles körét kínálja online platformon, továbbá három üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtófotók itt elérhetők: https://www.aldi.hu/hu/vallalat/sajto/fotok/

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu