Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

2,5 milliárd forintot fordít 2020-ban bérfejlesztésre az ALDI

Biatorbágy, 2019. december 16. – Tovább folytatja béremelését az ALDI Magyarország: 2020. január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre az vállalat. A cég bérpolitikája a lojalitást honorálja: a minél hosszabb ALDI-nál eltöltött szolgálati időt magasabb összeggel díjazza. Két év ALDI-nál töltött munkaviszony után a bolti dolgozók legalább 12%-kal, a boltvezetők 24%-kal magasabb bérsávba kerülnek.

Magyarországi piacra lépése óta az ALDI kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kiskereskedelmi szektoron belül kiemelkedő bért fizessen, olyan bért, amely más iparágakkal szemben is versenyképes, vagy akár magasabb. Ez nem csupán a bolti, illetve logisztikai területen dolgozók kezdő bérére igaz, hanem a több éves ALDI-nál töltött munkaviszonyra is: a vállalat sávos rendszerben, például a bolti értékesítés és a logisztika területén összesen öt lépcsőben honorálja a munkatársak lojalitását. A sávos rendszer egyrészt kiszámíthatóvá teszi a munkavállalók karrierjét, hiszen a belépő dolgozó azonnal tudja, hogy melyik sávot mikor éri el, és ezzel párhuzamosan legalább mekkora fizetésre számíthat a későbbiekben. A struktúra további előnye, hogy lehetőséget teremt a bérek versenyképességének megőrzésére, egyúttal a lojalitást magasabb bérrel, illetve magasabb béremeléssel honorálja.

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. továbbra is földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül egységes bértáblát alkalmaz, vagyis minden ALDI üzletben és a biatorbágyi logisztikai központban egyforma bért kapnak a dolgozók – kivételt a nagy forgalmú kiemelt boltok jelentenek. A vállalat 2020. január 1-jétől tovább emeli béreit: heti 40 órás foglalkoztatás esetén 24 hónapos aldis munkaviszony után bruttó 362 900 forintra, kiemelt üzletek esetében bruttó 406 500 forintra nő a fizetés. A bérek versenyképességét és reálértékének megőrzését célzó, következetes bérpolitika eredményeként az elmúlt öt évben az ALDI 76 500 forinttal emelte a heti 40 órában dolgozó bolti és a raktári dolgozók kezdő bruttó bérét. Egy 10 éve az ALDI-nál dolgozó bolti eladó kezdő bére a 11. évtől 406 500 forintra, kiemelt bolt esetében 449 500 forintra emelkedik.

A boltvezetők kezdő bére heti 40 órás munkaviszony esetén bruttó 580 200 forintra, kiemelt bolt esetében 667 200 forintra nő jövő évtől. Két év ALDI-nál eltöltött munkaviszony után a bér 720 400 forintra, kiemelt bolt esetében bruttó 828 500 forintra emelkedik – ez 24%-os emelés a kezdő bérhez képest mindkét esetben. A boltvezetők kezdő bére 132 400 forinttal lett magasabb az elmúlt öt év során.

A kereskedelmi lánc a boltvezetők esetében is nagymértékben honorálja a kitartást és a lojalitást: az ALDI-nál munkaviszonyban töltött 10. év után 814 400 forint (ez 40%-kal több mint a kezdő fizetés), a kiemelt üzletek esetében 940 200 forint a bruttó fizetés.

2020-ban a vállalat mintegy 2,5 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre Magyarországon.

„Az ALDI tervezhető és kiszámítható karrierlehetőséget kínál mind üzleteiben, mind logisztikai központjában. Munkatársaink lojalitása visszaigazolja munkaadói és bérpolitikánk sikerét, hiszen munkavállalóink mintegy 25%-a több mint 5 éve dolgozik nálunk, közel 10%-ukkal pedig immár 10 éve közösen építjük az ALDI sikertörténetét Magyarországon. A kezdetekben felvett munkatársak közel 1/3-a ma is vállalatunknál dolgozik, munkatársaink létszáma pedig év végével várhatóan meghaladja majd a 3800-at” – mondta a béremelések bejelentése kapcsán Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezetője.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 143 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 3600 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu