Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Másodszor is az ALDI a legnagyobb magyar női futóesemény főszponzora

Biatorbágy, 2019.01.20. - Az ALDI immár ötödik alkalommal támogatja a Női Futógálát, az ország legnagyobb női futóünnepét. A tavaly már ALDI Női Futógála néven megrendezett esemény több mint 8500 sportolni vágyót, közülük közel 900 iskolást vonzott a budapesti Népligetbe. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) és a főszponzor ALDI idén még ennél is több résztvevőre számít a május 19-én megrendezésre kerülő eseményen.
A 2019-es ALDI Női Futógálán – amelyre ismét a Népligetben kerül sor – változatos távokon lehet indulni, a 600 méteres családi futástól a 10 kilométerig, egyéniben, párban és váltóban egyaránt, és gyaloglók is nevezhetnek, így minden érdeklődő megtalálhatja a számára ideális versenyszámot. Egy futó akár több távon is indulhat, így három részletben akár 17 kilométer is teljesíthető. Az 5 és 10 kilométeres távokra felkészítő program is indul, amelyre a BSI honlapján lehet feliratkozni. Az ALDI Női Futógála minden résztvevője érmet kap a táv teljesítéséért.
Az ALDI Női Futógála több éves fennállása alatt bizonyította, hogy a futás mindenki számára élvezetes sport, nincs felső korhatár. Bár tavaly a résztvevők zöme a 25-40 év közötti korosztályt képviselte, a legidősebb futó hölgy 79 évesen teljesítette a távot, míg a gyaloglók között akadt 81 éves is. A legnépszerűbb táv minden évben az öt kilométeres - a résztvevők közel egyharmada ezt választja -, második a 10 kilométeres, amelyen tavaly több mint kétezren indultak. Sokan babakocsit tolva futottak, és az óvodáskorosztály képviselői is szívesen kocogtak anyukájuk mellett. A rendezvény nem csupán Budapestről vonzza a résztvevőket, a környező települések mellett többek közt Székesfehérvárról és Tatabányáról is szép számmal érkeztek indulók.
Az országszerte immár 138 üzlettel rendelkező ALDI elkötelezett a sport és az egészséges életmód mellett, széles választékot kínál friss, szezonális zöldségekből és gyümölcsökből, illetve egészséges sütési és főzési alapanyagokból.
Az áruházlánc New Lifestyle sajátmárkája alatt csökkentett zsír-, cukor- és szénhidrát-tartalmú terméket kínál, amelyek szintén hozzájárulnak a vásárlók egészséges életmódjához. Az ALDI természetesen gondol az ételintoleranciával érintettekre is, számukra az Enjoy Free! termékcsalád több mint 100 féle glutén- és laktózmentes megoldást jelent. Mindemellett az áruházlánc kínálatában a futástól a síelésen át a beltéri edzésekhez, vagy gyógytornához szükséges kiegészítőkig rendszeresen megjelennek sporteszközök és sportruházati termékek is, az ALDI-tól megszokott kiváló ár-érték arányban.
A cég saját honlapján (www.aldi.hu) számos tippet és tanácsot is ad a sportos életmódról és a kiegyensúlyozott táplálkozásról.

Az ALDI Női Futógáláról bővebb információ, illetve nevezés a versenyre: http://www.futanet.hu/cikk/24-aldi-noi-futogala

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu