Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Három városban is ingyenes e-töltőt adott át Komárom-Esztergom megyében az ALDI

Biatorbágy, 2020. március 12. – Esztergomban újabb helyen várja ingyenes töltési lehetőség az e-autósokat: az ALDI Dobogókő utcai üzletének parkolóiban most átadott két AC töltőpontjának segítségével tölthetők fel az elektromos- és plug-in hybrid autók akkumulátorai. Ezzel a megyében három városban is ingyenes töltési lehetőséget biztosít az áruházlánc.

2018 őszén kötött az ALDI és az E.ON megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában lesz elérhető az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpont. Az országosan 82 települést érintő hálózat kiépítése 2019 tavaszán kezdődött meg, azóta pedig Nyíregyházától Debrecenen át Zalaegerszegig immár 10 megyében 43 töltőpontot adott át a két cég. A tervek szerint ebben az évben minden hiányzó üzlet esetében átadják a töltőpontokat és teljes lesz a 123 áruházat érintő hálózat.

Az Esztergomban most átadott két AC töltő egyszerre négy autót is kiszolgál. A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így jelenleg is díjfizetés nélkül lehet igénybe venni. Esztergomon kívül még az ALDI Táton, a Bécsi úton található üzletének, illetve Tatabányán, a Szent Borbála úton működő áruházának parkolójában üzemeltet már e-töltőt. A tatabányai üzletnél ráadásul 25kW-os teljesítményű DC gyorstöltő segíti az autósokat az akkumulátor töltésében. Ezzel három Komárom-Esztergom megyei városban összesen négy ingyenes e-töltőt biztosít az ALDI.

Az E.ON és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 144 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 3800 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Az E.ON-ról
Az E.ON Európa 13 országában van jelen és tölt be meghatározó szerepet az energiapiacon illetve az innovatív energetikai megoldások területén. A vállalatcsoport áramhálózati társaságai a Dunántúlon és a Tiszántúl három megyéjében juttatják el a villamos energiát a végfelhasználókhoz, gázhálózati társaságai a Dunántúl hat megyéjében működnek. Közel két és félmillió ügyfelet lát el villamos energiával az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint több tízezer kis-, közepes és nagyvállalatot árammal és földgázzal a versenypiacon. Emellett az E.ON Hungária aktív alakítója az új energiavilágnak speciális energiatermelési projektjeivel, új energetikai megoldásaival és termékek kialakításával, tanácsadással. Az E.ON Hungária cégcsoportnál 5.000 kiválóan képzett, elkötelezett, odaadó szakember dolgozik.

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu