Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Hét új, ingyenes e-töltőt adott át Budapesten és vonzáskörzetében az ALDI

Biatorbágy, 2020. április 27. – Négy budapesti és egy szigetszentmiklósi helyszínen várja ingyenes töltési lehetőség az e-autósokat: újabb hét AC töltőponttal bővült az ALDI hálózata.

2018 őszén kötött az ALDI és az E.ON megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában lesz elérhető az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpont. Az országosan 82 települést érintő hálózat kiépítése 2019 tavaszán kezdődött meg, azóta pedig Nyíregyházától Debrecenen át Zalaegerszegig immár 12 megyében 50 töltőpontot adott át a két cég. A tervek szerint ebben az évben minden hiányzó üzlet esetében átadják a töltőpontokat és teljes lesz a 123 áruházat érintő hálózat. A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így jelenleg is díjfizetés nélkül lehet igénybe venni.

A beruházás újabb lépéseként már a következő ALDI-üzleteknél is lehetőség van az elektromos-, valamint plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltésére:

  • Budapest, XI. kerület Hunyadi János út 19.,
  • Budapest, XIII. kerület Rokolya utca 1-13.,
  • Budapest, XIX. kerület Hofherr Albert utca 40/A,
  • Budapest, XXIII. kerület Haraszti út 32/B,
  • Szigetszentmiklós Csepeli út 64-68.

További újdonság, hogy április 20-tól a töltők az eddig megszokott manuális működtetés helyett a drivE.ON mobil applikáción keresztül használhatóak az ügyfelek számára. Az E.ON által kifejlesztett applikáció nemcsak Magyarországon, hanem környező országok szintjén is kiemelkedő és ritka megoldás. Az ügyfél számára az biztosít kiemelkedő értéket, hogy megszünteti számukra a töltés rendelkezésre állásának bizonytalanságát, mivel az ügyfelek fél órával a tervezett használati időpont előtt már le tudják foglalni a töltőt. Ezzel a kényelmi szolgáltatással elkerülhető a felesleges várakozási idő a töltőpontnál, illetve tervezhetővé válik a töltés.

Az ügyfelek kényelmét és a töltés tervezhetőségét segíti a térképes kereső is, ami nemcsak az E.ON, hanem a többi szolgáltató töltőit is mutatja – részletes információval a csatlakozó típusáról és a foglaltsági állapotról is. Az alkalmazás értesítést küld a kiválasztott töltőpont foglaltságának megszűnéséről is, így az ügyfelek azonnal, időveszteség nélkül le tudják foglalni és be tudják tervezni az útvonalukba a töltést. Az előzetesen lefoglalt töltőponton beállítható, hogy várhatóan mennyi ideig tart a töltés, ezáltal más felhasználók számára is tervezhetővé válik az adott töltőpont igénybevételének lehetősége. A töltés során folyamatosan figyelemmel kísérhető az idő és a leadott energiamennyiség is. Nem kell izgulni akkor sem, ha pár perc késéssel tud csak a felhasználó a töltőhöz érni, mivel az alkalmazás stresszmentesíti a felhasználót.

Az alkalmazásról bővebb információk az alábbi oldalon találhatók: eon.hu/driveon.

A drivE.ON applikáció használatát a következő videó mutatja be:

https://www.youtube.com/watch?v=3v-OsSxD6fY&list=PLqU3C62WPplpB_Dc35a_EMgB6q9yfBIHZ&index=13&t=0s

Az E.ON és az ALDI is elkötelezett a fenntarthatóság és az energiahatékonyság mellett, erőforrásaikkal támogatni kívánják a környezetkímélő közlekedést, bolygónk védelmét. A két vállalat együttműködése a töltőhálózat kiépítésére és üzemeltetésére 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 144 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 3600 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Az E.ON-ról
Az E.ON Európa 13 országában van jelen és tölt be meghatározó szerepet az energiapiacon illetve az innovatív energetikai megoldások területén. A vállalatcsoport áramhálózati társaságai a Dunántúlon és a Tiszántúl három megyéjében juttatják el a villamos energiát a végfelhasználókhoz, gázhálózati társaságai a Dunántúl hat megyéjében működnek. Közel két és félmillió ügyfelet lát el villamos energiával az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint több tízezer kis-, közepes és nagyvállalatot árammal és földgázzal a versenypiacon. Emellett az E.ON Hungária aktív alakítója az új energiavilágnak speciális energiatermelési projektjeivel, új energetikai megoldásaival és termékek kialakításával, tanácsadással. Az E.ON Hungária cégcsoportnál 5.000 kiválóan képzett, elkötelezett, odaadó szakember dolgozik.

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu