Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Új üzletet nyit Budapesten az ALDI

Biatorbágy, 2021.04.15. – Tovább bővíti az ALDI budapesti hálózatát, és immár a 41. fővárosi üzletét nyitja meg április 15-én a VIII. kerületben, az Orczy út 46-48. szám alatt. Ez az áruház lesz a diszkontlánc harmadik egysége a kerületben, így a Rákóczi úti és az Üllői úti üzletek mellett egy további ALDI is a kerületi lakók, illetve az itt dolgozók rendelkezésére áll.

Az új ALDI-üzletnek helyet adó épületegyüttes a hajdani Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár hatalmas józsefvárosi ipartelepének nyugati szélén található. Az 1870-ben létrejött Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára (1925-től Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak – MÁVAG) többek között mozdonyokat és vasúti kocsikat szállított a vasúttársaságnak. A valaha több ezer főt foglalkoztató állami ipari nagyvállalathoz tartoztak a Kőbányai út, a Hungária körút, a Vajda Péter utca és az Orczy út által határolt kiterjedt ipari területek és csarnoképületetek. Az egyik ilyen csarnoképületben kapott helyet az ALDI új áruháza.

Egy-egy ilyen régi, nagy hagyományokra visszatekintő épületegyüttes rehabilitációja mind építészetileg, mind városképi szempontból nagy kihívás. Az ALDI-nak már jelentős tapasztalata van ezen a területen, hiszen például a IX. kerületben, a Tűzoltó utcában az 1845-46-ban épült Mária Terézia laktanya részeként 1895-ben felépült, egykor lovardaként funkcionáló épületét újította fel gondos alapossággal, amivel 2011-ben Építőipari Nívódíjat nyert el. Hasonló körültekintéssel és hozzáértéssel nyúlt a vállalat a XI. kerületben, a Sopron út 60. szám alatti, egykori hajtómű- és festőberendezések gyárának (HAFE) otthont adó épülethez is, amelynek felújítása során megőrizte az ingatlan egyedi építészeti értékeit és a Tűzoltó utcai épülethez hasonlóan a klinkertéglás homlokzatot.

Az Orczy úti épület felújítása mintegy hét hónapot vett igénybe. A minden szempontból modern épület közel 1 milliárd forint beruházásával jött létre. A modernizálás során megújult az épület szigetelése, elektromos hálózata, és az ALDI olyan energiahatékony fűtési rendszert alakított ki, amelynek energiaigényéhez a technológiai hűtőrendszer hulladékhőjét is felhasználja. Az épület teljes világítását alacsony energiaigényű LED-izzók biztosítják. A felújítási munkákat a Grabarics Építőipari Kft. végezte. Az elmúlt években az ALDI többször dolgozott együtt a Grabarics Kft.-vel, amelynek keretében zöldmezős beruházásban vagy meglévő épületek felújításával alakított ki a cég új ALDI-üzleteket.

„A lakossági visszajelzések és a környéken található üzletek száma alapján úgy ítéltük meg, hogy régi és leendő vásárlóink örömmel veszik egy újabb ALDI-üzlet megnyitását a közel 80 000 lakosú kerület Orczy út által határolt részén. Az 1700 négyzetméteres üzlet közel 1000 négyzetméteres eladótérrel, a legfrissebb ALDI-dizájnnal és a megszokott, mintegy 1800 termékből álló állandó szortimenttel, illetve nyitási akcióval várja a vásárlókat” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója az Orczy úti új üzlet átadása kapcsán.

A jelenleg érvénybe lévő kormányhatározat alapján az üzletben egyszerre 100 fő vásárló tartózkodhat, a létszámkorlátozás betartását az ALDI munkatársai, illetve a vagyonőrök felügyelik a vásárlókocsik számának korlátozásával. Az áruház bejáratánál kézfertőtlenítő áll a vásárlók rendelkezésére, a biztonságos távolságtartást padlómatricák segítik, a kasszáknál pedig plexi védőlap gondoskodik a vásárlók és a munkatársak egészségének védelméről.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 147 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 4200 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtófotók az alábbi oldalról tölthetők le: https://www.aldi.hu/hu/vallalat/sajto/fotok/