Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Először nyit ideiglenes üzletet az ALDI a SZIN fesztiválon

Szeged, 2019. augusztus 29. – A pop-up bolt mellett ingyenes GRILL ZÓNA, CHILL ZÓNA és ALDI GYM szabadtéri edzősátor várja a szegedi eseményre kilátogatókat.

Három évvel ezelőtt nyitott az ALDI ideiglenes üzletet a Sziget Fesztiválon, egy évvel később pedig már a VOLT Fesztiválon is megjelent az áruházlánc pop-up boltja és grillterasza. A 2019-es évben az ALDI a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál mellett újdonságként most először települ ki az augusztus 28-ától 31-ig tartó szegedi SZIN Fesztiválon. A Tisza-parti város eseményén így az ALDI eddigi kitelepüléseinek történetében először négy egységgel is jelen lesz, hiszen az ALDI MARKET fesztiválbolt melletti GRILL ZÓNÁBAN az üzletben vásárolt grilltermékeket ingyenesen készre sütik, az ALDI GYM-ben a mozgást kedvelő fesztiválozók is sportolhatnak, edzés után és koncertek előtt pedig az ALDI CHILL ZÓNÁBAN lehet majd pihenni. A vállalat célja továbbra is az, hogy pénztárcabarát bevásárlási és étkezési lehetőséget biztosítson az eseményen részt vevők számára, ezért szegedi fesztiválboltjában is a normál, bolti árakon biztosítja az élelmiszereket, illetve a kikapcsolódáshoz szükséges eszközöket.

A SZIN Fesztiválon megnyíló 300 négyzetméter alapterületű üzlet egy hét alatt készül el, és a rendezvény közönsége mintegy 350 termékből vásárolhat a megszokott alacsony, bolti árakon. A kínálatban a friss zöldségek és gyümölcsök mellett felvágottak, tejtermékek, üdítők, az „Azon melegében” látványpékség 18 péksüteménye, illetve mintegy 50, nem élelmiszer jellegű termék – sátor, hálózsák, matrac, nyári ruházat, dezodor, fogkrém – is megtalálható lesz. A gördülékeny kiszolgálásról közel 40 ALDI-munkatárs fog gondoskodni, a fesztiválüzletben beépített állókasszáknál kizárólag kártyával lehet majd fizetni, a friss áruról pedig a minden reggel a biatorbágyi központi raktárból érkező kamion gondoskodik.

Az ALDI szegedi fesztivál-kitelepülésének nyitvatartása:
SZIN Fesztivál ALDI MARKET és GRILL ZÓNA: 2019.08.28 – 08.31. 07 és 02 óra között (GRILL ZÓNA 12 és 02 óra között)

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 140 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és mintegy 3300 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások és repülőjegyek széles körét kínálja online platformon, továbbá három üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu