Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Ötödik üzletét nyitja meg Győrben az ALDI

Biatorbágy, 2022.09.08.Az ALDI Magyarország a mai napon megnyitotta ötödik áruházát Győrben, az ETO Parkban. Ezzel a vármegye székhelye kiemelkedő lefedettségűvé válik, hiszen egyetlen más vidéki városban sincs 5 ALDI-üzletnél több. Az új áruház közel 1400 négyzetméteres árusítóterével ráadásul az ország egyik legnagyobb ALDI-ja. A vállalat számos győri és környékbeli beszállítóval rendelkezik, akiknek termékei országszerte mindegyik ALDI-áruházban elérhetők.

Győrben, a Nagysándor József utca 31. szám alatt, az ETO Parkban nyílt meg az ALDI 159. magyarországi, egyúttal ötödik győri áruháza a mai napon. „Régi lakossági igényt szolgál ki új áruházunk, hiszen a gyárvárosiaknak több alkalommal kifejezték óhajukat egy új élelmiszerboltra, az ALDI pedig szívesen jött Gyárvárosba. Új egységünk létrehozásában az ETO Park tulajdonosa, a WHB és Győr város önkormányzata is támogató partnereink voltak, és gördülékeny együttműködésünknek köszönhetően közösen fejleszthettük az élelmiszerbevásárlási lehetőségek körét egy alacsonyabb ellátottságú területen, amiért az ALDI nevében köszönetemet fejezem ki” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a nyitónapon.

„Az ETO FC stadion mellett, az állatkert, a Győri Ipari Park és a műjégpálya vonzáskörzetében, a belvárostól nem messze található üzletünk fontos mérföldkövet jelent számunkra lefedettség szempontjából, hiszen egyetlen vidéki városban sincs ennél több üzletünk” – tette hozzá Bernhard Haider.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az ETO PARK Élményközpont épp jelenleg zajló megújulásának részeként már az ALDI-t is bérlőink között köszönthetjük. Fontos célunk volt, hogy központunk kínálatát egy élelmiszer üzletlánc egységével is bővítsük, vásárlóink és a környékbeliek igényeinek legalaposabb kiszolgálása érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk tud megnyílni az ország egyik legnagyobb alapterületű ALDI áruháza. Abban bízunk, hogy a széles kínálatáról, alacsony árairól és mindig friss áruiról ismert lánc nagy mértékben fog hozzájárulni ahhoz a koncepciónkhoz, mely szerint nem csak élményvásárlásokkal, életmódhoz kötődő szolgáltatásokkal és kikapcsolódással várjuk vásárlóinkat, de a napi elintéznivalóikban – a bevásárlástól a személyes ügyintézésig – is segítségükre tudunk lenni.” - tette hozzá Simon Csaba, az ETO PARK Élményközpontot üzemeltető WHB Facility Management Kft. ügyvezetője.

Új áruház: kiemelkedő méret, kedvező árak
Az áruház kiemelkedő méretekkel rendelkezik: raktárával és a szociális helyiségekkel együtt közel 2000 négyzetmétert tesz ki az alapterület, ebből majdnem 1400 négyzetméter az árusítótér, így ez az ország egyik legnagyobb ALDI-áruháza, amiben még nagyobb vásárlói forgalom esetén is kényelmes a bevásárlás, több árut lehet kihelyezni. Az áruház kialakítása 2022 márciusában kezdődött, amely során a vállalat a lehető legmodernebb, alacsony energiafelhasználású megoldásokat épített be. A felújítási munkák eredményeként az üzlet energiatakarékos LED-világítást, korszerű épületgépészeti megoldásokat kapott, ami a raktár, az üzlet- és a szociális helyiségek megfelelő klímáját is a korábbinál kedvezőbb energiafelhasználás mellett biztosítja. Ezeknek az élenjáró zöld megoldásoknak is köszönhető, hogy az ALDI idén sorozatban már második alkalommal nyerte el az „Az Év Környezettudatos Kereskedője” díjat. Az üzletközponthoz tartozó 1291 parkolóból 90 helyet kizárólag az ALDI vásárlói számára tartanak fenn.
 
Az ötödik győri ALDI is a vállalattól már megszokott, országosan egységes választékkal várja a vásárlókat. Az állandó kínálatban 1800-nál is több, folyamatosan alacsony áron kapható, négyötödében saját márkás termék érhető el, ezen felül az áruházlánc szezonális árucikkekkel is várja a vásárlókat. Az üzletben az élelmiszer és nem-élelmiszer jellegű termékek széles köre megtalálható. Az ALDI legújabb dizájnja szerint elkészített belső térben hangsúlyos helyen áll a zöldség-gyümölcs pult, amelyben mintegy 120 féle friss, jellemzően magyar forrásból származó zöldség és gyümölcs várja a vásárlókat. Az áruházlánc frisshús-kínálatának állandó tagjai 100%-ban magyar tartásból, vágásból és feldolgozásból kerülnek a polcokra – a modern, üvegajtóval ellátott húshűtők pedig tovább csökkentik az energiafelhasználást. A vásárlók már 60 féle friss szárnyas-, sertés- és marhahús közül választhatnak, amelyek között GMO-mentes termékek is megtalálhatók, és amelyekből minden nap érkezik friss kínálat az üzletbe. A tejes és felvágottas hűtőpultokban közel 20 féle kolbász és szalámi, mintegy 100 féle felvágott, májas és bacon található. A vállalat 65 alapvető tejterméke és valamennyi tojás – a friss húsokhoz hasonlóan – kizárólag magyar forrásból származik, így a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy friss, hazai termék kerül a kosarukba, és a magyar gazdaságot támogatják.
Az „Azon melegében” látványpékség közel 7 méter hosszú pultjában minden termék önzáró ajtót kapott, így biztosított a higiénikus vásárlás. A látványpékségben több mint 50 féle helyben készült kenyér, édes és sós péksütemény kapható, míg további 50 pékáru részben Győr környéki pékségekből, részben az ALDI központi raktárából érkezik az üzletbe. A vállalat országszerte 2 milliárd forintot fordít meglévő üzleteiben a látványpékség megújítására, aminek következtében a frissen, helyben sütött pékáruk még látványosabb kínálópultot kapnak. Ezt a gazdag, folyamatosan bővülő pékáruválasztékot és a modern berendezéseket a szakma is elismerte, hiszen az ALDI nyerte 2022-ben az „Az Év Friss Pékáru Kereskedője” címet is.
Az ALDI kiemelt figyelmet fordít az ételintoleranciával élőkre és az egészségtudatos életmódot követőkre. A szárazáruk, a tejtermékek és pékáruk között számos laktóz- és gluténmentes termékkel várja a vásárlókat, közel 350 mentes és egészségtudatos termék szerepel állandó és szezonális kínálatában.
A hűtőpultokban több mint 40 különböző Kokárdás saját márkás tej- és hústermék várja a vásárlókat, amelyek kizárólag magyar alapanyagból, hazai feldolgozásban készülnek, így beszerzésüknek és szállításuknak is alacsonyabb a karbonlábnyoma.

„Győr és a vármegye nem csupán üzleteink számát tekintve kiemelten fontos számunkra, hanem számos beszállító partnerünk is itt működik, termékeik pedig országszerte valamennyi üzletünkben elérhetők. Az Intersnack Kft. termékei, a gönyűi Wiesbauer-Dunahús Kft. hústermékei, a lébényi Zeiler Hungária Kft. zöldségei és a kapuvári Cserpes Sajtműhely tejtemékei is kínálatunk részét képezik, így a vármegye cégeivel szoros az együttműködésünk, közösen biztosítjuk a magyar lakosság ellátását kiváló minőségű alapvető élelmiszerekből” – tette hozzá Bernhard Haider. 
 
Nyitási kedvezmények
A vállalat kiemelten készült az újranyitásra: a bejáratnál lufikapu és vörös szőnyeg fogadja a vásárlókat, akik érkezéskor és távozáskor is ajándékokat kapnak a hostessektől. A nyitás alkalmából kizárólag ebben az ALDI-üzletben rendkívül kedvező áron kapható közel 30 termék – kerti és háztartási cikkek, játékok, jármű- és kerékpár tartozékok, barkács termékek, szórakoztató elektronikai berendezések és szabadidős termékek. Ezen felül többféle friss zöldség és gyümölcs, valamint állandó szortiment termék is kedvezményes áron vásárolható meg.  Mindezek mellett a nyitás napjától három napon át a látványpékség valamennyi terméke is 20%-kal olcsóbb áron kapható. A nyitás napján azok a vásárlók, akik legalább egy csomag, a Wiesbauer-Dunahús Kft. által gyártott, ALDI saját márkás terméket vásárolnak, 1 csomag Wiesbauer Bécsi virslit kapnak ajándékba.  A vásárlók továbbá kedvenc győri sportólóikkal is találkozhatnak, hiszen a nyitás napján a Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatának 6 csapattagja a kasszáknál segíti a megvásárolt termékek elpakolását, illetve a vásárlók kérésére aláírják az ALDI által biztosított dedikálókártyákat, továbbá egy helyszínen egy kapura dobásra invitálják a vásárlókat, akik további ajándékokat nyerhetnek.

 

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, országszerte jelenleg 159 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 5000 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig saját tulajdonú boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. Az ALDI környezetvédelmi tevékenységével 2021-ben és 2022-ben is elnyerte Az Év Környezettudatos Kereskedője díjat, látványpékségeinek fejlesztésével pedig Az Év Friss Pékáru Kereskedője 2022-es elismerést. Az ALDI Magyarország lett a PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj első helyezettje a kiskereskedelem kategóriában. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtófotók az alábbi oldalról tölthetők le: 
https://www.aldi.hu/hu/az-aldirol/sajtoszoba/fotogaleria.html

Sajtókapcsolat
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: +36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu