Rendelés módosítása Módosítások bezárása

Kosár frissítése

Ismét bolti árakon települ ki a fesztiválokra az ALDI

Biatorbágy, 2022.06.10. – Az ALDI évek óta elkötelezett támogatója és meghatározó szereplője a közösségi eseményeknek. Az idei évben számos sporteseményen és a magyar fesztiválszezon rendezvényein találkozhatnak a résztvevők az áruházlánc kínálatával a megszokott, alacsony bolti árakon, így a vállalat továbbra is segíti a pénztárcabarát kikapcsolódást. 

Az ALDI immár hat éve debütált a Sziget Fesztiválon: az áruházlánc kifejezetten fesztiválozókra szabott popup boltjával települt ki Európa egyik legnagyobb zenei eseményére, amelyben élelmiszerekkel, friss zöldséggyümölcs kínálattal, helyben sült pékáruval várta a résztvevőket. Az üzletben a megszokott, alacsony bolti árakon vásárolhattak be a fesztivál látogatói. A fesztiválbolthoz kapcsolódóan felállított grillteraszon az ALDI szakácsai kérésre ingyenesen készre is sütötték az üzletben vásárolt termékeket. 2017-ben már a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon is megjelent az ALDI kínálata. A Gyerekszigeten a családok játékos formában ismerkedhettek meg az üzletek felépítésével, a szurkolók pedig tavaly, a labdarúgó Európa-bajnokság során az Akvárium Klubnál kialakított szurkolói zónában találkozhattak az áruházlánc Foodtruckjával. Az ALDI idén is kiveszi a részét a magyar fesztiválszezonból. A zenei események látogatói a Balaton Soundon, a Szegedi Ifjúsági Napokon, a Sziget Fesztiválon és a VOLT Fesztiválon találkozhatnak majd az ALDI kitelepülésével. A júniusban megrendezésre kerülő VOLT Fesztiválon, valamint az augusztusi Sziget Fesztiválon egy közel 300 négyzetméteres pop-up bolttal, a rendezvényre hangolt, több mint 250 árucikkből álló kínálattal – a friss élelmiszerek mellett a gondtalan fesztiválozáshoz szükséges non-food termékekkel – és Grill Zónával várja az áruházlánc a látogatókat. A Balaton Soundon és a SZIN-en a Grill Zóna mellett egy ingyenes ALDI Lounge is megnyitja kapuit a pihenni vágyók számára, ahol a zenéről saját DJ gondoskodik majd.

„Nagyon örülünk, hogy végre ismét jelen lehetünk a nyári rendezvényeken, ahol a megszokott, alacsony bolti árakon kínálunk élelmiszereket, illetve pénztárcabarát étkezési lehetőséget a résztvevők számára. Bízunk abban, hogy termékeink minősége és alacsony áraink a fesztiválok látogatóit is meggyőzik arról, hogy a rendezvényeken kívül is érdemes minket választani” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Az áruházlánc a sporteseményeken továbbra is aktívan részt vesz, már az év első felében több nagyszabású sporteseményen jelen volt. Áprilisban az UltraBalatonon találkozhattak a versenyzők és a szurkolók az ALDIval, a május végi Tour de Balaton kerékpárversenyen pedig a töltőállomásokon az ALDI kedvelt termékei várták a versenyzőket. Május utolsó hétvégéjén az ALDI az ország legnagyobb női futóünnepén, az általa immár hetedik alkalommal támogatott, Budapesten megrendezett ALDI Női Futógálán is megjelent. A sporteseményen egyénileg, családilag és váltóban is változatos távokon – 600 méteren, valamint 2,5, 5 és 10 kilométeren – várták a futni, gyalogolni, illetve az egészségükért aktívan tenni vágyókat a Népligetben.

Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 153 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 4500 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. Az ALDI környezetvédelmi tevékenységével elnyerte Az Év Környezettudatos Kereskedője 2021-es díjat. Az ALDI Magyarország lett a PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj első helyezettje a kiskereskedelem kategóriában. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Sajtófotók az alábbi oldalról tölthetők le: 
https://www.aldi.hu/hu/az-aldirol/sajtoszoba/fotogaleria.html

Sajtókapcsolat:
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu