Rendkívüli, évközi béremelés: 8-19%-kal növeli béreit az ALDI
Biatorbágy, 2022.06.30. – Az ALDI Magyarország rendkívüli, évközi béremelésről döntött. A vállalat célja, hogy a növekvő infláció mellett megőrizze munkatársai bérének reálértékét, ezért a januári, egységesen 8%-os béremelés után július 1-jétől – pozíciótól függően – további 8-19%-kal emeli munkatársai fizetését.
Az ALDI Magyarország kiemelt célja, hogy elégedett és motivált munkatársakkal biztosítsa a magyar lakosság ellátását és színvonalas kiszolgálását nap mint nap. A vállalat ezért minden év január 1-jével emeli béreit annak érdekében, hogy munkatársai fizetése megőrizze reálértékét, és más szektorokkal összevetve is vonzó alternatívát kínáljon az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozni vágyók számára. 2022 év elején az áruházlánc már végrehajtott egy minden munkavállalóra egységesen vonatkozó, 8%-os fizetésemelést, amely meghaladta az infláció akkori mértékét. Az ALDI továbbra is szeretné megőrizni bérei versenyképességét és munkatársai elégedettségét, ezért az utóbbi hónapokban tapasztalható jelentős áremelkedések, a hirtelen megugró infláció miatt rendkívüli, évközi béremelésről döntött.
A jelenlegi emelés is a vállalat szinte minden munkavállalójára vonatkozik, és pozíciótól függően legalább 8%-os, de több pozícióban is eléri a közel 20%-os mértéket.
Az újonnan belépő áruházi dolgozók kezdőbére 8 órás munkaviszony mellett havi bruttó 391 600 forintra, a budapesti üzletekben bruttó 407 300 forintra emelkedik. Az ebben a pozícióban elérhető legmagasabb bér bruttó 542 400 forint lesz.
A biatorbágyi központi raktár logisztikai dolgozóinak kezdőfizetése havi bruttó 433 700 forintra, a 6. évtől bruttó 503 300 forintra nő, míg az itt elérhető legmagasabb fizetés bruttó 522 400 forint – így a cég a város környéki régióban kiemelkedő bért nyújt a logisztika területén dolgozni vágyóknak.
Az üzletvezetők bére július 1-jétől bruttó 749 500 forinttól indul, míg a 10 éve az ALDI-nál dolgozó áruházvezetőké a 11. évtől akár bruttó 1 157 000 forint is lehet.
Az irodai dolgozók bére egységesen 8%-kal nő.
„Az ALDI egyik legnagyobb értékét a motivált, a vásárlók színvonalas kiszolgálása iránt elkötelezett, hatékonyan dolgozó munkatársai jelentik. Kollégáink megélhetése, anyagi helyzete fontos számunkra. Béreink versenyképességének megőrzése révén szeretnénk hozzájárulni elégedettségükhöz, hiszen elégedett vásárlókhoz elégedett kollégákon keresztül vezet az út. A gazdaságban tapasztalható kihívások nem vonhatják el figyelmünket munkatársainkról sem; stabilitást, kiszámíthatóságot és továbbra is versenyképes fizetést kínálunk számukra – ezzel is megköszönve elkötelezett munkájukat” – mondta el Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. „Eddig évente egyszer emeltük béreinket, de tekintettel a kialakult helyzetre, gyorsan reagálunk az infláció bérek reálértékére gyakorolt hatására, és évközben is emeljük kollégáink fizetését. Az ország 20. legnagyobb munkáltatójaként vállaljuk ennek költségeit, még akkor is, ha ezzel tovább csökken szolid nyereségességünk. Jelenlegi döntésünk értelmében az ALDI legtöbb munkatársa 2022-ben eddig legalább 16, de pozíciótól függően akár közel 28%-os béremelésben részesült” – összegezte a béremelés mértékét Bernhard Haider.
Az ALDI-ról
Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 155 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 4800 főt foglalkoztat. A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet. Az ALDI mind a biatorbágyi logisztikai központjának, mind pedig saját tulajdonú boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. Az ALDI környezetvédelmi tevékenységével 2021-ben és 2022-ben is elnyerte Az Év Környezettudatos Kereskedője díjat, látványpékségeinek fejlesztésével pedig Az Év Friss Pékáru Kereskedője 2022-es elismerést. Az ALDI Magyarország lett a PwC 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díj első helyezettje a kiskereskedelem kategóriában A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.
Sajtófotók az alábbi oldalról tölthetők le:
https://www.aldi.hu/hu/az-aldirol/sajtoszoba/fotogaleria.html
Sajtókapcsolat:
Pákolicz Attila
Solutions Communications Kft.
Telefon: 36 70 634 88 76
E-mail: a.pakolicz@solutionscom.hu / sajto@aldi.hu